Üdvözlünk Mindenkit a Rokonok Zenekar Honlapján!

   Az évek folyamán átalakult zenekarunk a tagok nemére és korára való tekintettel is. Kibővültünk, majd megfogyatkoztunk, de célunk még mindig a szórakoztatás. 2008-ban Sárospatak egyik kincsei lettünk,amelyről bővebben lehet olvasni a www.sarospatak.hu-n.

  A Rokonok zenekar születésének rövid története: Az egész úgy kezdődőtt, hogy a feleségemtől és a fiamtól kaptam egy gitárcombót és egy szintetizátort a születésnapomra 2002. októberében. Örömmel mutattam unokaöcsémnek az ajándékot, Kascsák Józsinak. Mivel gitárom már volt, elkezdtünk ketten gyakorolni. Ő gitározott, én pedig szintetizátoron nyomtam a billentyűket 2003 tavaszán, anélkül, hogy tudtunk volna muzsikálni.

   Szemán Tibor unokaöcsém, gyerekkori álmai által hajtva vett egy dobfelszerelést, aminek nagyon örültünk, és így már hárman gyakoroltunk a Józsiék pincéjében.Énekesünk nem volt, így hát megkerestem Melovics Csabát, aki Józsi unokaöcsém unokabátyja. Ezzel még nincs vége az alakulásnak, mivel Serke István unokaöcsém is kapott egy szintetizátort a feleségétől. Áthívtam próbára, és innentől ő lett a szintetizátorosunk, én pedig átváltottam a basszusgitárra és így alakult meg a ROKONOK zenekar 2003-ban.

  Első fellépésünk 2004. júliusában volt Felsőbereckiben egy szabadtéri rendezvényen. Fellépéseink száma évről évre növekedett. 2005-ben csatlakozott szólógitárosként István unokaöccse Karajz Dávid, de egy fél év után kilépett, hogy barátjaival megalapítsa zenekarukat az OVERDOSE zenekart. Ebben a felállásban zenéltünk 2007. augusztusáig. Ekkor csatlakozott hozzánk szólógitárosként Toronyi Béla. 2008 tavaszán Serke István kilépett az együttesből és feleségével megalakította a RANDEVÚ együttest.Maga helyett beajánlotta az unokatestvérét Koleszár Reginát, aki mind ezideig az egyetlen hölgy tagunk.

  Még az év folyamán egyetemi iskolai elfoglaltsága miatt kilépett a zenekarból Szemán Tibi, aki helyett a dobokat átvette Tóth Tibor. 2008-as évben csatlakozott a zenekarhoz Tóth Misi, aki a hangtechnikát kezeli. 2008.végén kilépett a zenekarból Kascsák Józsi. Azóta a zenekar összetétele változatlan 5 fö+ 1fő technikus. Egy kis változás, 2010. tavasszal a technikusunk Tóth Misi úgy döntött, hogy abba hagyja a technikusi tevékenységet a zenekarnál, és innentől technikus hiányában,az unokám, Kiss Péter látta el ezt a feladatot, 2011 janárjáig. Még egy változás következett be 2010-ben, szintetizátorosunk, Koleszár Regina jelentette be távozási szándékát szeptemberben.Köszönjük a rokonokzenekar ban töltött időt, és tevékenységét, mellyel nagy mértékben segítette a zenekar fejlődését. Helyére sikerült szinte azonnal találnunk billentyűst,Szakál Zsolt személyében. Ő bővítette hangszereit, és így már három szintetizátorral segíti a zenekar munkáját, nagy örömére, és a mi örömünkre.

  2011 január megint változást hozott, mert sikerült pótólni a technikusi hiányt, és csatlakozott hozzánk Aranyosi Péter, aki a sárospataki Újbástya Rendezvénycentrum technikusa volt.Ugyanakkor, belépett a zenekarba Haluska Katalin, aki énekel, vokálozik.De, hogy a változásokból ne legyen elég, 2011 februárban a szólógitárosunk, Toronyi Béla jelentette be távozását,a rock zene aktívabb művelése okán.Reméljük,be jön a számítása, vagy ha mégis másképpen alakul, visszavárjuk.

  Így most 2011. március 10-én keresünk szóló gitárost, aki közel áll a mi zene szeretetünkhöz, zenei irányvonalunkhoz, és a mi emberi értékrendünkhöz. Örömmel jelenthetem, hogy sikerült a szólógitáros hiányt pótólni: 2011 áprilistól, belépett a zenekarba Gere Bálint. Sokan ismerik, és javasolták gitárosnak a zenekarba. Jelenleg folynak a próbák, közben, két kisebb fellépésünk volt ahol igazolta a hozzá fűzött reményeket. Remélem, jól érzi magát velünk, és sokáig fogunk együtt zenélni. 2013 őszén, szeptemberben csatlakozott a zenekarhoz, Torzsa, az az Hársvölgyi László, billentyűs. Így azóta kettő billentyűsünk van. A rokonokzenekar létszáma Így 7 fő + 1fő technikus. Torzsa 2015 tavaszán ki lépett. Így létszámunk a régi 6.fő + 1 fő technikus. Nagy szomorúságunkra szólógitárosunk Gere Bálint 2015 október 12.-én elhunyt.Hogyan tovább még nem tudjuk.2016 januártól visszatért egy kis időre Toronyi Béla régi gitárosunk. Így a zenekar továbbra is működik 2016 március elején, csatlakozott zenekarunkhoz Polgár István gitáros most a be illeszkedés folyamatát éljük

Írta:Juhász Imre (basszusgitár -   rokonokzenekar vezető)


rokonokzenekar rokonokzenekar.mozello.hu rokonok zenekar